.

Azért egy ponttal kezdem az oly régóta várt új bejegyzést, mert itt ültem másodpercekig, és azon járt az eszem: Hogyan kezdődjék egy úk kor hajnalán születő bejegyzés, melynek jelentősége különösen nagy, mivel maga a bejegyzés indítja meg azt az új kort! És pont mikor kezdtem volna magam kizökkenteni az agyamra ülő impotenskedéssel, rájöttem, hogy ha lenyomok egy pontot az elején, akkor ennek a bizarr kezdésnek a magyarázása talán rutint csal ujjaimba, s mire a végére érek, máris könnyebben megy majd a zongorázás a note-bookomon.

Nézzük, sikerrel jártam-e.

Kedves Olvasó! (Lassan ráébredek, egyszerűbb lenne Diját írni, magamat sem áltatnám azzal, hogy mások is olvasnak, és szeretett barátomnak is megdobogtatnám a szívét - azonban még mielőtt feladnám ezt a frontot, most elhatározom, hogy igen is lesznek mások is!)

Oly sok élményben volt részem, és te most ezeknek csak nagyon kis töredékét fogod olvasni! Nem azért, mert nem akarom, hogy tudj róluk, még csak nem is azért, mert félek, untatnálak vele - mert hiszen hát hogyan is lehetne az - hanem mert egyszerűen olyan sokáig halogattam a Babbaverse frissítését, hogy sok minden, amiről be akartam számolni, már nem kis mértékben vesztette aktuálistását, és a nyoma is egyre halványodik memóriámban.

Porhó stílusban számolok most majd be, tehát jelenlegi helyzetemből indulok visszafelé, a friss élmények száma jelentősebb lesz, a régieké csekélyebb.

A Sziget Fesztiválról szeretnék mesélni! No nem általánosságban magáról a rendezvényről, a programokról, történetéről, hanem konkrétan az én látogatásomat és általam szerezett tapasztalatokat. A Sziget jó. Az ember kifizeti a sokak által nagy összegnek titulált 8k HUF-ot, viszont cserébe másnap reggelig mem csak megállás nélkül pöröghet az arcán, de teheti ezt számtalan különböző helyen. A nap minden órájában rengeteg lehetőségünk van - ezt az evidenciát csak azért fektetem le, hogy értse meg mindenki, 8k egyáltalán nem sok, ha az ember a The Killers mellett még lélegezhet is, pláne ha még előtte Wombats , Doherty, Tankcsapda koncertekre mehet, ha akar, utánna pedig erezdelasérómat játszhat ameddig bír. Viszont sikeresen elemelték tőlem a pénztárcámat, ami megkerülése után, soványkásabb lett - természetesen eltűnt belőle az összes pénz. Lassan fel sem háborodok, hogy a papírbankókat elemelte, aztán kicsit furcsán nézek, hogy kivett 120 forint aprót, majd habzani kezd a szám, mikor a BurgerKinges akciókártyám és a kondibérletemet sem lelem, majd mikor sem a Diákim, sem a személyim nincs meg, akkor megborul a vizes hordó ami az agyam helyén dölöngél és amiből jócskán ömlött ki az este folyamán. Szeretném megérteni az ilyen embert - emlékszem, gimis éveim alatt (brrr ezt de fura leírni) többször volt, hogy találtam mobiltelefont, és egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy nem adom le sértetlenül a ahol kell, vagy nem juttatom el a gazdájának. Volt körülöttem olyan, aki kikapta volna belőle a SIMkártyát és vitte volna eladni, de... de NEM! Ilyet az ember nem csinál! Nem azért mert ez a helye,s meg erkölcsös, hanem mert nem képes rá! Legalábbis az én ember modellem. De félek, a legtöbben akkor más fajba sorolódnak be, ha komolyan veszem ezt, mert sokan gondolkodás nélkül saját érdekeit helyezik előtérbe és lenyúlják, behúzzák a dolgokat.

Talán Biasznak volt igaza, aki azt mondta: Az Emberek többsége rossz! Nem szeretném ezt gondolni, mindig is küzdöttem belül, hogy ennek ellenkezőjét valljam, de ahogy lassan múlnak el az évek és tinédzserből férfi-palántává cseperedem, csak nem tudnak optimista, + gondolataim teljesen szilárd talajra kerülni. Mindig jön valaki, aki a fajomba vett hitemet piszkálja kicsit. Régen felháborodtam, mint egy fundamentalista Keresztény, mikor valaki nem biztos a 7 napban, vagy egy Hindu, ha megkérdik ...és a teknős min ál... , de mostmár csak egy pici fény ég bennem, pici árnyékot vet.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy Én önzetlen vagyok. Ha valamit Gregory House megtanított akkor az az, hogy mindenki önző! Sajnos ez van? Nem. Nem sajnos, mert egyszerűen nem lehetséges más. Mindenki azt teszi, amit a lelke, bensője enged neki. Én azért adtam vissza a telefont, mert nekem ez esett jól, ettől éreztem jól magam, így voltam büszke magamra, ez után köthettem mások orrára, hogy milyen helyesen cselekedtem - az aki velem volt, úgy érezte volna jól magát, ha kis plussz pénzhez jut a telefon eladása után. Mindenki a saját lelkének kiengesztelésére törekszik, csak amíg másoknál ez a klasszikus értelemben véve önzetlenül csapódik le... addig vannak önző-önzők. Ha ezt elfogadtuk, akkor komoly lépést tettünk előre, viszont ezt a tudást egyszer kell csak megérteni, utánna nem szabad hangoztatni minden nap - max akkor, ha úgy érezzük, muszáj ezt a tudást átadnunk másnak. Ez pedig ugye cseles, mert ha a másik tudja, akkor nem mondjuk, ha nem tudja mondjuk - tehát mondjuk... csak minek? A post ezen részét talán azzal lenne érdemes zárni, hogy a leányzó, mikor tudomására hoztuk, hogy mobilkészülékének visszaszerzése nekünk köszönhető, annyit mondott: Oké. (...) Wait for it (...) *és ennyi, mást nem mondott*

Tenyeremmel azért komoly csapást mértem volna szívem szerint az orcájára.

A furcsának tűnő Wait for It kifejezéssel fel is vezettem következő nagy élményemet, ami természetéből adódóan baj, hogy esetemben egy élmény. Mármint EGY! Egy sorozatról van szó, How I Met Your Mother. Most mész, kedves Olvasó és elkezded letölteni, mert awsome-nessége nehezen írható le és én most nem kívánok ebbe komoly energiát fektetni. Beszéljen helyettem egy videó, aminek címe, Catchphrase Up!, ami a sorozat legnagyobb erejét, a rendszeresen visszatérő dumáit, kifejezéseit folgalja össze.

https://www.youtube.com/watch?v=f6TWso9dcP0

A sok agybamászó kifejezést sikerül napról napra, fordítás és erőltetés nélkül beleillesztenem aktív szókincsembe! Sikerült Rólandékat is picit megfertőznöm, majd ha ráégetem az első évadot egy DVD-re, őket is jobban beszippantja majd. A legjobb az egészben a Five-ozás.

High-Five: klasszikus magas pacsi pacsi

Freeze-frame High-Five: (Freeze-Five) magas pacsi, pacsi nélkül, tehát a tenyerek összeérnek, de ott megfagy a dolog egy ideig.

Tiny-Five: HF kisgyerekkel

Solid Low-Five: Visszafogott, alacsony pacsi, feltűnést elkerülendő.

Air-Five (Destinix feat. Orgazmiki): mikor a partner méterekkel arrébb ül, akkor a levegőben pacsi, és mikor a két tenyér összeérne, valaki rácsap valamire.

Phone5: my favourite. Rácsapsz a tenyereddel a telefonra

Relapse High-Five: It's when you high five, than it's a little awkward, and then you HF again :)

 hypothetical HF: mondod, elképzeled, majd örülsz :)

ééééés a Róland edition: BOARD FIVE! Rácsapj a billentyűzetre, majd a bla-bla-t elkűldöd.

Fontos, hogy ezeket nem szabad erőltetni, de mikor elhangzik valami igazán frappáns, akkor nyugodtan ki lehet választani a legmegfelelőbbet és lehet üvölteni. ha valakinek hiányzik egy ujja, akkor nem tudom mi helyes. Nem tőrödni a handicappel, vagy a kedvéért az adott számot mondani (megbontva ezzel a klasszikus alliterációt).

Nh most rápihenek egy kicsit, de ígérem, hamarabb térek vissza, mint azt hinnétek: Végezetül álljon itt egy pár hetes virtuális karcolás, olvassátok élvezettel, és ha van bármi hozzáfűzni valótok, feltétlenül ossztáok meg velem.

Duálfront

Hogy ő igazából mennyire imádta a Sci-fit! Most döbbent csak rá igazán, milyen mélyen rajongott az olyan történetekért, ahol a találatot kapott katonának a páncélja magától ellátta ideiglenesen a sebeit, és ő tudott tovább küzdeni. Neki sajnos egy másik kor jutott – egy legalább olyannyira sötét, de technikai fejlettség terén koránt sem eléggé előrehaladott kor.

Az ő sebe ugyanis nem kapott ellátást automata szervómotoroktól – a csípőjébe fúródott és hosszú percek óta ott tanyázó golyó közel egy liter vértől szabadította már meg gazdáját. Mozdulni is alig bírt, pedig tisztában volt a ténnyel, hogy amennyiben nem mobilizálja magát az elkövetkezendő néhány pillanatban, újabb adag ólmot kap a testébe – azonban azt a lövést sokkal közelebbről, pontosabban, és a fejét célozva fogják leadni, mely után olyan sérülés keletkezik, melyet a legtöbb sci-fi történetben sem tud semmilyen gépezet orvosolni.

Szórakoztatta magát valójában gyerekes agyi kalandozásaival – maga a tény feszítette mosolyra száját, hogy éles helyzetben nem kapcsolt ki képzelőereje. Tőle néhány méterre küzdő társai szemében látszott, hogy teljesen eladják lelküket az erőszaknak, és csatának. Miközben kidugták magukat a fedezék mögül, célpontot kerestek és tüzeltek, látszott tekintetükön, hogy nem csak testüket szolgáltatják ki teljesen, de szívük-lelkük is közkinccsé válik az öldöklés során. Tekintete most átvándorolt az ellenfél soraira – fedezékén keskeny rés nyílt, mely az ellenparti számára nem is látszott, így könnyen figyelhette annak tagjait. Ugyanazt tapasztalta, mint társainál. Ha nem ismerte volna fel a felségjelzéseket az egyenruhákon, könnyen összekeverhette volna a két társaság tagjait egymással. Nem látszott rajtuk különösebb differencia – nem volt jelen bőrszínbeli feltűnő különbség sem. A legkülönbözőbb származású emberek harcoltak mindkét oldalon.

Hatalmas robbanás szabadította meg egyéb gondolataitól – ismét társai felé nézett, és a mögöttük nyíló ablakon keresztül látta, amint a szomszédos épületet egyenlővé teszi a földdel egy bombázó repülő – úgy tetszett, a most feléjük közeledő gépezeten van elég robbanóanyag ahhoz, hogy nekik is jusson belőle. Ezt társai is észlelték, és miközben egyikük találatot kapott a vállába, a többiek menekülőre fogták magukat, és hátrahagyták sérült társaikat. Nem vette különösebben zokon a cserbenhagyást. Frissen alakult egység voltak, a katonák között még nem alakulhatott ki érzelmi kötelék. Valamennyien csakis saját testi épségüket tartották szem előtt.

Látta, amint a bombázó elég közel ér ahhoz, hogy megkezdje „rakományának kioldását” – talán már látta is, amint kicsiny karok szabadjára engedik a bombákat. Azonban még mielőtt az égi áldás egyáltalán messze eshetett volna a fájától, a bombázót két rakéta sok-sok darabra szakította szét. Ami azonban egyik pillanatban még hihetetlen szerencsének tűnt, az a másikban már ismét a végzet zászlaját lebegtette. A repülő gerincének jelentős része egyben maradt, s most pontosan az ő pozíciója felé tartott. Olyan pontosan nézett a gép testének orrával farkasszemet, hogy az az érzése támadt, irányítják, de azután hirtelen még mélyebb szögben kezdett zuhanni, s nem az ő szintjén csapódott neki az épületnek.

Még azelőtt szem elől tévesztette a gépet, hogy a becsapódás megtörtént volna. Talán egy másodperc is odaveszett, míg a bizonytalanságot felváltotta a tények megállapítása. A gép az épület alsó szintjeinek valamelyikébe fúródott – a csapás elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy ne csak megrázza alapjaiban az épületet, de össze is döntse azt. Megnyílt alatta a talaj, s forgolódva, bukfencezve került lejjebb és lejjebb, amíg csak…

Parkban ült. Másodmagával. Az időjárás fantasztikus volt. A lány is. Talán még ő is. Ami biztos, hogy nem szivárgott vér a combjából – valójában kiváló egészségnek örvendett. Hullottak a levelek, hétágra sütött a nap, a környező felhőkarcolók pedig az emberi civilizáció büszke oszlopaiként nyújtózkodtak a csillagok felé. A lánynak megnyíltak az ajkai, s talán csókot remélve dőlt előre, de aztán mégis szóra nyílt a szája.

-          Ne haragudj, de te mire figyelsz igazából?

-          Én ne haragudjak? – kérdezett vissza. – Édes álmokba ringatsz engem, miközben valójában az életem komoly veszélyben van, ráadásul azt akarod, hogy beképzeljem, hogy ez az álom a valóság, és ne haragudjak? Tudod mit?...

Eldurrant egy csók – a lány nem haragudott a figyelmetlenség és az aktív védekezés miatt. Csak vadul csókolta az ajkait, az ölébe ült, a fülébe súgta érzelmeit, s megkapaszkodott a hajában, majd megölelte, s vártak, amíg szívdobbanásuk egyre csak lassul, a sóhajok ritkábbakká válnak.

-          Nem akarom, hogy meghalj. – mondta a lány, s ő megint máshelyre került. A nappalijában ült, ugyan az a lány volt vele szemben, aki arról magyarázott, hogy meglehetősen illuminált állapotban volt, ezért történt mindaz, amiről az elmúlt percekben nagy nehezen beszámolt. És higgye el, a lélek nem kapott szerepet a közösülésben, csak szex volt, nem érzelmek, hanem a biológiai machina szükségletei diktáltak…

A következő, amit érzett, az fejfájás volt. És hányinger. És harag. És szánalom. Talán maga felé. Nem tudta biztosan, de a fejfájás okozójának a szörnyen közhelyes magyarázást vélte, mely egyszerre léket vert a koponyájába, és trágyát kísérelt meg beleönteni.

Hirtelen fájdalom nyilallt a combjába. Ez rángatta vissza arra a síkra, mely leginkább tűnt a valóságnak, s melyben most törmelékek alatt terült el szétroncsolódott testtel. Még látta maga előtt a jelenetet, amint bejelenti a kedvesének, hogy behívták sorkatonának, és mennie kell, majd amint megérti az első kimenő után, hogy nem képes elég időt vele tölteni, majd amint a második után az előző problémából származó tragédiával szembesül és rádöbben, hogy mind ez elkerülhetetlen volt.

Ezután ismét visszakerül a valóságba, kinyitja szemeit, megkeresi az egyetlen pontot, amelyen rálát az égre és megígéri magának, hogy élve hazamegy a frontról.

Destinix

2008-07-09

Ha idáig eljutottál, imádlak :)

--->